Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Új gyógyhellyel gazdagodott hazánk

2018. 12. 29. 08:29
Forrás: termalfurdo.hu
Fürdőzés
Egészen pontosan a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőt és környékét nyilvánították gyógyhellyé a közelmúltban. A cím elnyerését egy éven keresztül tartó minősítési folyamat előzte meg, és sok előnnyel jár majd.
A bogácsi településrész még augusztus 30-án kapta meg az ÁNTSZ OTH gyógyhellyé minősítési határozatát, a Boon.hu azonban csak néhány napja számolt be arról, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város is csatlakozott az ország legelismertebb gyógyturisztikai célpontjai közé.
A megyei hírportálnak Jacsó Zoltán, a Bogácsi Thermálfürdő Kft. ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a cím elnyerése marketing szempontokból és pályázatoknál is előnyt jelent majd számukra.
Új gyógyhellyel gazdagodott hazánk

Szigorú ellenőrzés előzte meg

A gyógyhellyé minősítést minden esetben komoly vizsgálatok előzik meg. A minősítés során, a helyi gyógytényezők mellett, vizsgálják a megfelelő infrastruktúrát, a kiemelten védett területre előírt levegőtisztasági értéket,- mind a négy évszakban - a zajszintet, valamint a zöldterületek meglétét és minőségét is. Bogácson sem volt ez másképpen.
Új gyógyhellyel gazdagodott hazánk

Sokan kedvelik a bogácsi fürdőt

A nagy múltú bogácsi fürdőt még az 1950-es évek végén nyitották meg, gyógyfürdő címet 2016 novemberében kapott. Sokan szeretik az itt található kénes gyógyvizet, mely többek között mozgásszervi, reumatikus és ízületi problémák kezelésére, csontritkulás megelőzésére is alkalmazható. Bogácson kilenc kültéri és egy beltéri medence várja a vendégeket, melyek közül télen négy üzemel. Jacsó Zoltán elmondta, kiemelkedő évet zárt a fürdő, a vendégek száma meghaladta a 220 ezret, a vendégéjszakák száma 76 ezerről 83 ezerre emelkedett 2018-ban.
Új gyógyhellyel gazdagodott hazánk

Komoly fejlesztések indulnak

Jövőre a központi költségvetésből félmilliárd forintot kap Bogács, ebből fedett élményfürdőt építenek. Szeptemberben 42 millió forintot nyertek szálláshelyfejlesztésre, az összegből felújítják és bővítik az 1978-ban megnyitott panziót.
Új gyógyhellyel gazdagodott hazánk

A 37. magyar gyógyhely

A minősítés elnyerésével a bogácsi településrész lett Magyarország harminchetedik gyógyhelye. Korábban az évben a komáromi Brigetio Gyógyfürdő és környéke, valamint Hajdúnánás, 2017-ben pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cserkeszőlő, a Heves megyei Mátraderecske, a dombóvári Gunarasfürdő és a Demjéni Gyógyvölgy lett gyógyhely.
Korábbi cikkünkből megtudhatja, mik is azok a gyógyhelyek.
Hazánk gyógyhelyei (Zárójelben a minősítés elnyerésének éve szerepel.):
•    Miskolc-Lillafüred (1935)
•    Eger (1954)
•    Harkány (1958)
•    Sopron (1961)
•    Gyöngyös-Kékestető (1963)
•    Hévíz (1970)
•    Debrecen (1971)
•    Balatonfüred (1971)
•    Parád (1972)
•    Hajdúszoboszló (1975)
•    Zalakaros (1978)
•    Bükfürdő (1979)
•    Gyula (1984)
•    Sárvár: Arborétum (2012)
•    Sárvár: Gyógyvarázs (2012)
•    Mezőkövesd: Zsóry fürdő (2013)
•    Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő (2013)
•    Szigetvár (2013)
•    Tapolca (2014)
•    Kiskunmajsa (2015)
•    Kiskunhalas (2016)
•    Mórahalom (2016)
•    Lenti (2016)
•    Orosháza-Gyopárosfürdő (2016)
•    Nyírbátor-Szénarát (2016)
•    Tiszakécske (2016)
•    Igal (2016)
•    Egerszalók (2016)
•    Celldömölk (2016)
•    Kehidakustány (2016)
•    Cserkeszőlő (2017)
•    Mátraderecske (2017)
•    Gunarasfürdő (2017)
•    Demjéni Gyógyvölgy (2017)
•    Hajdúnánás (2018)
•    Komárom: Brigetio Gyógyfürdő és környéke (2018)
•    Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő és környéke (2018)
Képek: Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő
Iratkozzon fel értesítéseinkre, hogy ne maradjon le a fürdőkkel, fürdővárosokkal kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb hírekről! Kattintson az alábbi gombra...
Ha van véleménye, kérdése a cikkel kapcsolatban, szóljon hozzá a Facebookon. Kattintson ide